Mit is tett életében Bingeni Szent Hildegárd?
Szent Hildegárd a középkor nagy női szentjei közé tartozik, a század egyik világossága volt, és olyan tisztelet övezte, amely egészen egyedülállóvá teszi.
Zseniálisan tehetséges volt. Írásai közül legjelentősebb a látomásaira épülő misztikus trilógiája: a rupertsbergi Scivias-kódex, Az Úr utainak ismerete, Az érdemszerzés könyve és Az isteni művek könyve (a misztikus kozmológiát! tárgyalja). A természettel és a gyógyítással foglalkozó írásai miatt az első német tudós- és orvosnőnek is szokták mondani, de hívják úgy is, hogy ,,a tizenkettedik század csodája” — nemcsak életszentsége, hanem tudománya miatt is.
Ám Hildegárd valójában inkább művész, tisztán gondolkodó mint tudós volt, akit Isten gazdag “meglátással” és művészi érzékkel áldott meg. Művészi alkotóerejét a latin nyelvben is megcsillogtatta. Költeményei többek közt az isteni testi és lelki szerelem és dalai a középkori irodalom szakértői szerint egyedülállóak. A muzsika is a vérében volt. Szép daljátékát, Az erények körtáncát a nővérek eljátszották a rupertsbergi kolostorban és Bingenben. Sok cselekedete nemcsak a 12. században, hanem ma is csodálatra méltó, ha meggondoljuk, hogy egy gyenge nőről, sőt egy apácáról van szó. Hogy volt bátorsága nyíltan és az érzékiség legfenségesebb módján írni a szabadságról, a szeretkezés szépségéről?
,,Az élet igéit” hirdette a papságnak, a püspököknek és a népnek Würzburgban, Bambergben, Trierben, Metzben és Kölnben. Vigasztalt, bátorított, keltegette a lelkiismereteket, bűnbánatra indította a lelkeket, és békét közvetített. Átadta az embereknek Isten azt a szeretetét mely minden emberé a világon, független minden vallástól, MINDENTŐL!
A nép köréből férfiak és nők — elsősorban szomorú édesanyák — sokan keresték föl kérdéseikkel és bajaikkal. Rupertsberg kolostora távoli vidékek rászorulói számára is menedékhely lett, sőt, a szent apátnő híre az ország határain is túl terjedt. Állandóan élt a kolostorban ,,hét szegény matróna”, azaz hét elhagyott szegény özvegy, akik életük utolsó idejében mégiscsak kaptak valami jót a földi élettől. Különösen a betegek áradtak seregestül a kolostor felé. Tudták, hogy a kolostornak gondosan ápolt gyógynövénykertje van, s hogy a falak között kenetekből, teákból és gyógycseppekből nagyszerű gyógyszertár rejtőzik, és ami ezeknél is fontosabb: anyai kézre találnak és olyan anyára, aki saját tapasztalatából ismeri a gyengeséget és a gyógyítás tudományát.
Minden dicsőítő szónál, amellyel tudományát és tehetségeit magasztalták, többet mond az a megállapítás, amelyet életrajza már az ifjú Hildegárdról elmond: ,,A szívében olyan szeretet lángolt, amelyből senki emberfia nem volt kizárva.”
Ugyancsak Wibert így írja le a rupertsbergi kolostor életét: ,,A nővérek és mesternőjük egy szív és egy lélek. Buzgók Isten szolgálatában, fegyelmezettek, éberek, egymás iránt figyelmesek — minden áhítatot és békét sugároz.” Mégis szabadságban éltek, kendőzetlenül, nőként, örömmel élve az életet!
Ám a bencés szellem, amelyben Hildegárd élt és nevelt, visszatetszést keltett a nemesi származású kisasszonyok némelyikében, akik csak neveltetés céljából tartózkodtak a kolostorban. Hildegárd így ír erről: ,,Haraggal néztek rám, a hátam mögött engem hibáztattak, és azt mondták, hogy a kolostori élet számukra elviselhetetlen teher.” Ezt sl is hiszem, abban a korban szabadnak lenni? …